A Mount Everest (másképpen: Csomolungma, Sagarmatha) a legmagasabb hegy a Földön, a Himalája hegység része. Csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas, és évente 4 milliméterrel nő. Tibeti nevének (Csomolungma) jelentése: a Föld istenasszonya.
Magassága
1852-ben Radhanath Sikdar indiai matematikus állapította meg először, hogy a Mount Everest a világ legmagasabb hegye.
Az első mérés 1856-ban 8839 métert adott, de 8840 m-t jelentettek. Erre azért volt szükség, mert 8839 m éppen 29 000 lábnak felel meg és azt az érzést keltette volna, hogy csak egy becsült adatról van szó.
Az 1950-es évek indiai mérései szerint a magasság 8848 m. Az 1998-as amerikai Everest Expedíció GPS egységet helyezett el a legmagasabb sziklára. Ezen a berendezésen keresztül 8850 m magasságot kaptak. Az Everest a tektonikai lemezek mozgása miatt tovább nő évenként 3-5 mm-el és évi 27 mm-rel mozdul el észak-kelet felé.
2005-ben a Kínai Állami Földmérő és Térképező Iroda expedíciót indított a hegy magasságának megmérésére. 2005. május 22-én érték el a hegy csúcsát. 2005. október 9-én hozták nyilvánosságra eredményüket, mely szerint a Mount Everest magassága 8844,43 m ± 0,21 m. Az intézet szerint ez volt az addigi legpontosabb mérés. Számításaik során csak a sziklákat vették figyelembe, a rajtuk lévő több méter havat és jeget nem.
Megmászása
1924. június 8-án George Mallory és Andrew Irvine kísérelték meg a csúcs elérését, de soha nem tértek vissza. Noel Odell, az expedíció geológusának naplójában olvasható, hogy látta Malloryt és Irvine-t a gerincen, a végső piramis lábánál aznap, 12:50-kor. 1979-ben a kínai Wang Hongbao egy kísérőjének elárulta, hogy 1975-ben talált egy holttestet, akiről úgy gondolja, hogy Irvine, ám egy nappal azelőtt, hogy pontosan behatárolhatta volna a területet, meghalt. 1999-ben a Mallory és Irvine Kutató Expedíció megtalálta Mallory holttestét, a régi kínai tábor közelében. Irvine földi maradványainak hollétét a mai napigmindig homály fedi.
1951-ben egy Eric Shipton által vezetett expedíció érkezett meg Nepálba, hogy felmérjen egy új útvonalat a déli oldalon. Az expedícióban részt vett Edmund Hillary is.
1952-ben egy svájci expedíció próbálta elérni a csúcsot a déli oldalon, de Raymond Lambert és Tenzing Norgay 200 méterre a csúcstól visszafordulásra kényszerült. A svájciak még abban az évben újra próbálkoztak, megint sikertelenül.
1953-ban a kilencedik brit expedíció, amelyet John Hunt vezetett, visszatért Nepálba. Hunt két kéttagú hegymászó csoportot választott ki a csúcs elérésére. Az egyik csoport sikertelenül tért vissza a hegyről. A következő napon a másik csoport próbált feljutni. 1953. május 29-én helyi idő szerint 11:30-kor az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay elérte az Everest csúcsát. Néhány évvel később Tenzing elismerte, hogy Hillary tette először lábát a csúcsra.
2003-ban, az első megmászás 50. évfordulójának ünneplése kapcsán Hillary fia Peter és Tenzing fia Jamling együtt sikeresen megmászták a csúcsot.
A Csomolungma magyar oldalról
Az első magyar Mount Everest expedíciót dr. Nagy Sándor vezette 1996-ban. De ez sikertelen volt.
Második alkalommal 2001-ben indult magyar expedíció a hegyre, kettő is. A hegy tibeti normál útjával próbálkozó csapatot Mécs László vezette, a másik csapat viszont az Everest legnehezebbnek tartott keleti (avagy Kangshung) falán mászott, Klein Dávid vezetésével. A tibeti normál úttal próbálkozó csapat orvos-hegymászója, dr. Gárdos Sándor – vélhetően egy széllökés okozta zuhanást követően – életét vesztette.
Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, az erdélyi Erőss Zsolt volt, 2002-ben, oxigénpalack használata mellett.
Klein Dávid 2005 tavaszán ismét visszatért: egy nemzetközi expedíció tagjaként 8500 méterig jutott a hegy nepáli normál útján (egy szembevérzés és szaruhártya ödéma miatt oxigénpalackkal), amikor egy vihar és egy csapattársának halála miatt a visszafordulás mellett döntött. 2006 tavaszán – szólóban, palack nélkül – 8450 méterig mászott a tibeti normál útvonalat követve. Erős szél és mély hó késztette visszafordulásra, ismét.
2007 májusában Várkonyi László (jelenleg magyar mászóként ő járt palack nélkül a legmagasabban: 8750 m, Everest, nepáli normál út, 2002) és Klein Dávid a tibeti normál úton 8600 méter fölé jutottak, ismét palack nélkül. A terveikhez képest késői időpont miatt a visszafordulás mellett döntöttek
Az Everest palack nélküli megmászása ritka: az eddigi több, mint 3500 megmászásra kevesebb, mint 150 palack nélküli megmászás jut. 1986 óta a nemzetközi hegymászószövetség (UIAA) nem tekinti "szabályos", avagy tiszta megmászásnak a palackkal végrehajtott csúcsra jutásokat és ezeket nem is tartja számon.
A felsorolt expedíciós jellegű kísérleteken kívül Várkonyi László többször is (1999: 8650 m, 2000: 8400 m) próbálkozott a heggyel egyéni szervezésben. A csúcs elérésével hatszor próbálkozott. 2002-es eredménye (8750 méter, nepáli normál út, 2002, Erőss csúcsmászásával azonos napon, palack nélkül) a jelenlegi magyar magassági rekord.
2007. május 23-án 6:50-kor (nepáli idő) Jelinkó Attila a déli útvonalon, Nepál felől megközelítve a csúcsot, oxigénpalackkal ért fel a Mount Everest tetejére. Ezzel ő a második magyar hegymászó, aki felért és az első amatőr is.
8600 méter felett eddig négy magyar hegymászó fordult meg palack nélkül: Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Klein Dávid és Várkonyi László. Az Everest palack nélküli megmászása továbbra is élénken foglalkoztatja a magyar expedíciós hegymászókat.
Tragédiák
Az 1996-os szezonban 19 hegymászó halt meg a csúcs elérése közben. Ebben az évben kérte legtöbb áldozatát a hegy. Május 10-én több hegymászót kapott el egy vihar a csúcs közelében, közülük nyolcan meghaltak. A halottak között volt a tapasztalt Rob Hall és Scott Fischer, akik fizető expedíciót vezettek a csúcsra. A tragédia nagy nyilvánosságot kapott. Jon Krakauer újságíró, aki az Outside magazinnak dolgozott, Hall csoportjában volt. Később egy könyvet jelentetett meg tapasztalatairól Ég és jég címmel (eredeti: Into Thin Air). 2004 májusában Kent Moore és John L. Semple a Torontói Egyetemtől úgy nyilatkozott a New Scientist magazinnak, hogy az időjárási feltételek vizsgálata szerint a tragédia napján az oxigén szintje 14%-kal alacsonyabb volt a szokásosnál.
A 2006-os mászószezon végéig 2062-en érték el a csúcsot, akik közül 972-en 1998 óta. 203-an haltak meg mászás közben. A hegyen olyan nehéz körülmények uralkodnak, hogy sok holttest még mindig ugyanott van és a hagyományos útvonalakról könnyen észre lehet venni őket.
A legtöbb expedíció oxigénmaszkot és oxigéntartályt visz magával 8000 m fölé. Ezt a régiót nevezik halálzónának. Az Everestet meg lehet mászni kiegészítő oxigén nélkül, de különleges felkészülést igényel és nő a kockázat is. Alacsony oxigénszinten nehéz tisztán gondolkodni, és a rossz időjárásban, alacsony hőmérsékleten és a nehéz útvonalakon gyakran kell gyors, pontos döntést hozni.
2009. május 19.-én életét vesztette dr. Szabó Levente, aki Erőss Zsolt éppen aktuális expedíciójának volt az orvosa.
A negyvenéves orvos a 8165 méter Manaszlura tartott, de visszafordult és leesett; 500 métert zuhant.
A három csúcstámadó hegymászó (Erőss Zsolt, Barna Dániel és Szabó Levente) május 19-én, hajnali 3-kor hagyta el a négyes előretolt tábort, 7300 méterről. Erőss 10:10-kor elérte a csúcsot, míg Szabó harmadikként, és azt jelezte, hogy minden rendben, Barnához hasonlóan ő is lassan a csúcs felé halad. Erőss hosszas várakozás és fényképezkedés után mivel társait még nem látta az utolsó bukkanónál, dél körül elindult lefele. Útközben találkozott Barna Dániellel, aki ezután kicsit nagyobb sebességre kapcsolt és 1 órán belül elérte a Manaszlu csúcsát.
A közlemény szerint Erőss Zsolt az időközben visszaforduló és éppen pihenő Szabó Leventéig ereszkedett, és együtt pihentek. Az már biztos, hogy Leventének olyan lemaradása volt, hogy esélye sem volt elérni a csúcsot. Barna Dániel visszatértével elindultak a négyes tábor fele. Közben az időjárás jelentősen változott, köd és hószállingózás kezdődött, a látási viszonyok romlottak.
Egy meredekebb, havas szakaszon Szabó Levente lába kicsúszott, és a havon szánkázni kezdett egy meredek letörés irányába, a sátortól mintegy 20 méternyire, és pillanatokon belül eltűnt társai szeme elől. A rossz látási viszonyok és a romló időjárás miatt Erőssék nem deríthették ki, mi történt Szabóval.
A csapat közlése szerint két társa a négyes táborban töltötte az éjszakát, majd másnap reggel, 6800 méteres magasságban megtalálták dr. Szabó Levente holttestét. Fejsérülései azonnali halálhoz vezettek, miután 500 métert zuhant, illetve csúszott, közbenső ütközésekkel. Dani és Zsolt hegymászóhoz méltóan ezen a helyen temették el, a hóban.
Szerkesztette: Szávuly Mihály-Zsolt
